WINGSUIT - Szárnyas repülőruha

Wingsuit = Szárnyas repülőruha, Birdman ruha, madárruha

A történelemben Leo Valentin, francia úttörő ejtőernyős nevét kell először említenünk, aki már az 1950-es években kísérletezett kezeit és lábait összekötő, a madár szárnyaihoz hasonlatos ruhával végrehajtatni ejtőernyős ugrásokat, 1956-ban bekövetkezett haláláig.

 

 Időrendben ezután szintén egy francia ugró, egy híres és rendkívül tapasztalt ejtőernyős Patrick de Gayardon vette a bátorságot és energiát, hogy immár a fejlettebb technikának és anyagoknak köszönhetően megépítse magának és az utókornak az első kereskedelmi forgalomba hozott szárnyas repülőruha ősét és prototípusát. Több éves sikeres kísérletezés és repülés után őt is utolérte a tragédia 1998-ban, egy tesztugrás során, amikor egy új fejlesztéssel kísérletezett az ernyőjén.

 

1999-ben egy Finn fiatalember Jari Kusoma, Robert Pecnik (horvátország) és Stane Kranc (szlovénia) segítségével a Patrick de Gayardon által tervezett ruhát továbbálmodva elkészítette az első klasszikus szárnyas repülőruhát, melyet még ez évben kereskedelmi forgalomba hoztak a legendás „Birdman” cégnév alatt. A ruhák évről évre fejlődtek, egyre nagyobb szárnyfelületet kaptak, kialakult több típus az ugrók képzettségi fokának megfelelően és Jari létrehozott egy Kezdő Repülési Program (First Flight Program) tematikát, amit a gyártó által vizsgáztatott Birdman oktatók tartottak és tartanak az emberi repülés után érdeklődő ugróknak mai napig világszerte, ezáltal biztonságosabbá téve a ruhák használatát és az ejtőernyőzést. Napjainkban már számos gyártó dobott piacra hasonló szárnyas ruhát, de a szárnyas ruhás repülés megalapítója a Birdman, mindezidáig a legnagyobb gyártója ezeknek a speciális ruházatoknak.

Magyarországot a láz 2002-ben érte el, amikor kettő vállalkozó szellemű ugró, (Bárány Zsolt és Szörényi Csaba) Horvátországba látogatott egy, a Birdman cég által rendezett teszthétvégére, ahol először nyílt lehetőségük kipróbálni a szárnyakat. A hétvége után anyagi erőforrásaikat együttesen kiaknázva, szert tettek az első szárnyas ruhára Magyarországon, amitől kezdve futótűzként terjedt a wingsuit repülés hazánkban is. Napjainkra több mint  70 személy végezte el a Repülési Tanfolyamot, amit a hazai Wingsuit oktatók (Verebes Gábor, Sztojcsev Tamás, Szörényi Csaba, Szilágyi Zalán, Szabó Mónika, Dolhai Zoltán, Tímár Vince) ingyenesen tartanak a megfelelő tapasztalattal rendelkező (min. 200 ejtőernyős ugrás!) érdeklődők számára. Az ejtőernyőzés ezen szakága terjedésével különböző versenyeket is rendeznek világszerte, ahogy Magyarországon is megrendezésre kerül évente júliusban, (2007-től minden éveben) a Wingsuit Boogie és Bajnokság, ahol az ugrókra erősített gps készülék adatai alapján derül ki, ki képes a legjobb szögben repülni szabadesés közben.

Érdekesség:

A jelen kori szárnyas repülőruhákkal kb. három-négyszereséra is lehet növelni a vízszintes sebességet a függőlegeshez képest, ami azt jelenti, hogy 50km/h-s függőleges zuhanási sebességnél kb. 200km/h-s sebességet is el lehet érni, azaz, akár 4-es siklószámot is. Egy normál hason zuhanó ejtőernyős 200km/h-s sebességgel zuhan a föld felé függőlegesen.